Lifestyle Travel

The other side of the city/ Two days recharge – Day 16 and 17

2015-10-23

Az elmúlt két nap a feltöltődésről szólt. Vagyis valami olyasmiről. Nagyon jól éreztem magam, megtapasztaltam egy teljesen másik oldalát a városnak: a csendes, vidéki részeket fedeztük fel. Őszintén szólva már jól jött ez a pici szünet. :)

16. napocska:
Megbeszéltük, hogy addig alszunk ma ameddig tudunk. 11kor felébredtem (persze még bőven aludtam volna haha) és abban a pillanatban szólt Monke, hogy nagyon jó az időérzékem, pont időben ébredtem, indulunk. Azt hittem csak viccel, de 15 perc múlva már tényleg az egyik közel lévő pláza felé sétáltunk. Találkoztunk az egyik csapattársunkkal (a hétvégén lesz a HKDDC vol 5, erre a versenyre kell felkészülnünk a héten) akivel együtt először elmentünk ebédelni (ami igazság szerint nekem reggeli volt) aztán pedig a pláza előtti parkba mentünk, ahol hárman edzettünk, gyakorlatot csináltunk, ötleteltünk. A városban, szabadtéren, fák alatt, két kötéllel és egy mini hangfallal; ÚGY ÉLVEZTEM. 😀
2 körül hazaértünk, és egy fél óra múlva indultunk is tovább: Lei Yue Mun volt célpontocska. Itt végigsétáltunk Hong Kong legnagyobb halpiacán – elég félelmetes volt. Szinte minden árussal szemben volt egy elegáns étterem, egy kicsit kontrasztos volt a dolog, nem is értettem. Kiderült, hogy ide többnyire a gazdagabb emberek járnak, kiválasztják a tengeri herkentyűt (óriás rák, 10000 féle kagyló és hal, polip, csiga stb) majd beküldetik az étterembe, ahol elkészítik azt. Elég menő. Amikor végig értünk a piacon, rögtön ott volt előttünk a tengerpart, halászhajókkal és pici házakkal, a velünk szembeni parton pedig a felhőkarcolók, magas épületek csillogtak meg a napfényben. Felmásztunk egy sziklatömbre, és onnan csodáltuk ezt a hihetetlenül szép látványt. Csendben, elgondolkozva és hálát adva. :)
Negyed öt körül volt, még egy gyors teára beugrottunk egy helyi étterembe; igazi hongkongi ‘teatime’-ban volt részem. A tejes tea mellé (ami mellesleg isteni volt) French toast-ot ettünk: mogyoróvajas toast kenyér juharszirup-féleséggel.
5 órától kellett tanítanom, ami elég nehéz volt most. A gyerekeknek egész napos táboruk volt a suliban, hulla fáradtak voltak és semmit sem akartak csinálni. Megszenvedtem velük, persze azért remélem, hogy valami pici haszna volt ennek a két órának. 😀
Az edzés után elmentünk Mong Kok-ba. Itt nézelődtünk, voltunk a Sneaker Street-en és a Ladies’ Marketben is. (Ezek őrületes helyek, egyszerűen nem lehet befogadni azt a sok-sok mindent amit kínálnak, árulnak, amit ezeken a helyeken találni lehet. INSANE)
Mong Kok-ba van a legtöbb étterem, a legtöbb NAGYON JÓ étterem. Ezt a ma este is bebizonyította – életem egyik legjobb kajaélményét éltem át!! 😀 Koreai BBQ étterembe mentünk, minden asztal közepén egy hatalmas bbq lap volt, a szélén egy lcd kijelző, amin különböző műsorokat vetítettek. 6 féle jegyzettömbről lehetett kiválasztani, bekarikázni, hogy mit szeretnél enni: húsok, zöldésgek, sushik, saláták, tenger gyümölcsei és köretek. Brutálisan finom volt minden, és új kedvenc ételem lett: a sushi. 😀 😀
Egészen éjfélig ott voltunk (Candis, Monke és én) és mikor elindultunk haza, az utcák még mindig TELE voltak. Egy sima hétköznapon, imádom. 😀

17. napocska
A mai nap a feltöltődés második lépése volt. Nemzeti ünnep volt, így senki sem dolgozott. Mivel Monkeek a világ egyik legforgalmasabb, legnyüzsgőbb városában laknak, ilyenkor szeretnek egy kicsit eltűnni a zaj és tömeg elől: biciklit béreltünk és felfedeztük Hong Kong vidéki tájait. Összesen négy órát bicajoztunk, nagyon szép helyeken jártunk és közben azon gondolkoztam, hogy vajon mennyi időre lenne szükség az egész város megismeréséhez, hiszen már végre kezdtem úgy érezni, hogy menő vagyok és megtapasztaltam HK kettősségét: sajnos kiderült, hogy még ezen dolgoznom kell. 😀 😀
Jó volt megérezni a vidéki hangulatot, kicsit emlékeztetett otthonra. :} (persze még itt is bicajos forgalmi dugóba keveredtünk haha)
Itt létem alatt ma láttam először családi, kertes házakat: összesen két ilyen része van HK-nak, itt általában a magas jövedelemmel rendelkezők laknak. A terület szerintem egy falu nagyságú volt, külön parkkal, tavacskával, mindenféle szolgáltatásokkal és mindez iszonyúan szép környezetben, hegyekkel körül véve; nagyon tetszett.
A kis bicajtúránk után Monke anyukáját látogattuk meg, akinek másnap szülinapja volt, így felköszöntöttük, megünnepeltünk. Éjfél körülre hazaértünk, és lélekben elkezdtem készülni az elkövetkezendő három napra. 😀 Kemény lesz, az biztos.

ui.: Időszűke miatt egy kicsit el vagyok csúszva; ez a két nap a kedd és a szerda. Próbálom behozni. Sok puszi. :*

You Might Also Like

9 Comments

  • Reply My Homepage 2016-03-02 at 01:44

    … [Trackback]

    […] There you will find 21785 more Infos: poltech.hu/hanna/2015/10/23/the-other-side-of-the-city-two-days-recharge-day-16-and-17/ […]

  • Reply motor club of America 2016-04-27 at 02:53

    … [Trackback]

    […] Read More Infos here: poltech.hu/hanna/2015/10/23/the-other-side-of-the-city-two-days-recharge-day-16-and-17/ […]

  • Reply du học nhật 2016-04-28 at 05:26

    … [Trackback]

    […] There you will find 41408 more Infos: poltech.hu/hanna/2015/10/23/the-other-side-of-the-city-two-days-recharge-day-16-and-17/ […]

  • Reply dna wealth blueprint 2016-05-03 at 05:04

    … [Trackback]

    […] Read More: poltech.hu/hanna/2015/10/23/the-other-side-of-the-city-two-days-recharge-day-16-and-17/ […]

  • Reply angara fahise 2016-05-03 at 14:48

    … [Trackback]

    […] Find More Informations here: poltech.hu/hanna/2015/10/23/the-other-side-of-the-city-two-days-recharge-day-16-and-17/ […]

  • Reply angara fahise 2016-05-06 at 00:49

    … [Trackback]

    […] Informations on that Topic: poltech.hu/hanna/2015/10/23/the-other-side-of-the-city-two-days-recharge-day-16-and-17/ […]

  • Reply http://www.opulenceforlifebonus.com/reviews/ 2016-05-16 at 04:40

    … [Trackback]

    […] Find More Informations here: poltech.hu/hanna/2015/10/23/the-other-side-of-the-city-two-days-recharge-day-16-and-17/ […]

  • Reply Oven Cleaning 2016-05-20 at 07:15

    … [Trackback]

    […] Read More: poltech.hu/hanna/2015/10/23/the-other-side-of-the-city-two-days-recharge-day-16-and-17/ […]

  • Reply can you buy steroids online legally 2016-05-25 at 03:51

    … [Trackback]

    […] Read More: poltech.hu/hanna/2015/10/23/the-other-side-of-the-city-two-days-recharge-day-16-and-17/ […]

  • Leave a Reply

    Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com